.. és végre csak nyugodtan fekszem az ágyamba a sötétbe. Ez volt az első gondolatom reggel. Nem kellett sehova se sietnem, semmi program, VÉGRE! Kipihentnek éreztem magam, bár a bal vállam és a csuklóm nagyon fájt és próbáltam valami összefüggést keresni, a snowboardos "baleseteimmel" kapcsolatba, de az a jobb kezem és vállam volt. De szerencsére most már nem fáj semmim. Reggeli egy kis fornetti, mint ahogy "régen" a suliba is. Mindig megkértük a büfésnénit, hogy csináljon nekünk szünetre ilyen-olyan fornettit, és akkor melegen ehettük pl. a kakaós csigát, vagy a sajtos pogit. OooOoOo :$ Mivel tegnap nem haladtam semmit se a pakolással, ezért ez mára maradt és azt gondoltam, hogy majd reggeli után szépen lassan valahogy majd megcsinálom, de aztán anyáék kitalálták, hogy menjek el velük valami ismerősünkhöz, mert hogy tök jó lesz. Semmi kedvem nem volt hozzá, de kb. úgy mondták, hogy nem volt választásom, hogy megyek-e vagy sem.... annyi ember és meleg és ismeretlen arcok, és komolyan én miért is vagyok itt..!? Ezek jutottak eszembe amikor megérkeztünk. Senkivel se tudtam beszélgetni, meg semmi ilyesmi, tök unalom. Egy darabig bírtam, de aztán meggyőztem apát, hogy hozzon haza engem, mert én már nem bírom, és siker! Úgyhogy hazajöttem "pakolni", de még mindig ugyanott tartok, mint tegnap este. A semminél. Mondjuk van még időm, mert holnap csak estére kell odaérni, Kecskemétre. Kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz, de azért egy kicsit félek is, bár nem tudom mitől. ( na de majd meglátjuk )
xoxo:*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése